2010. április 12., hétfő

Vásár Spelle-ben

Hát a kiállítás simán egyszerűen szörnyű volt. Spelle egy kis falu, ami meg is látszott rendesen az embereken és a mentalitáson is. Összesen szombaton és vasárnap, mivel két napos volt, 25 Euróra adtam el ékszereket. Ami nagyon kevés, ahhoz képest, hogy hányan voltak, és mennyit ültem, fagyoskodtam ott. Az időre nem igazán lehet fogni, habár az is rossz volt, erősen fújt a szél, néha esett is. DE. Az emberek jöttek, csak éppen meg sem álltak, szét sem néztek a piacon, egyből a vásár első részére mentek, ahol körhinta, édesség, cukorkák és sült kolbászok tömege várta őket. Hát nagyot csalódtam szombaton, de gondoltam vasárnap csak jobb lesz, többen lesznek, szombaton ugye van aki még dolgozik stb. Vasárnap Isti is jött velünk, szombaton csak Barnikával ketten voltunk. Hát vasárnap körülbelül ötször annyian voltak, de ugyanolyan kevés szépérzékkel ellátva. Végül is azt mondtam, hogy ők veszítenek, ha nem kell nekik. Ez van, Isti is látta, hogy nincs mit ezekkel kezdeni. És nem csak én voltam így, hanem körülöttem mindenki aki ott árult a bolhapiacon. Azok közül akik szombaton árultak csak egy nő jött vissza vasárnap is, a többiek látták, hogy nem érdemes. Végül nekem megérte már csak azért is, hogy lássam nem mindenhova kell elmenni. És persze a jó pont az volt, hogy vettünk magunknak Barnival egy-egy görkorcsolyát, ami már rég kerestünk.

2 megjegyzés:

Jutka írta...

Gyönyörűek a fülcsijeid :)

Sz. Zita írta...

Köszönöm szépen, örvendek hogy tetszik. És köszöntelek nálam :)